Stevia és a fogak

Még az 5 éves kisgyerek is tisztában van azzal, hogy a cukor fogszuvasodást okoz. Ennek oka, hogy a szájban olyan baktériumok vannak (pl. streptococcus), melyek a megerjesztik a különböző cukrokat és savakat állítanak elő a folyamat során. Ezek a savak viszont igen erősen károsítják a fogzománcot, így fogszuvasodást okoznak és lyukassá tehetik a fogainkat. A tudósok hosszú ideje kutattak egy olyan alternatív édesítőszer után, melyet a baktériumok nem képesek felvenni és megerjeszteni, ennek következtében megvéd a szuvas fog kialakulásától. A mesterséges édesítők ebben ugyan segítséget nyújtanak, viszont az előző cikkben már kifejtettük, hogy komoly mellékhatásokkal is rendelkeznek. Mi a helyzet a steviával?

fogorvos-fogapolas

Egy tanulmány szerint, melyet laboratóriumi patkányokon végeztek, a stevia NEM okoz fogszuvasodást. Ebben a tanulmányban a stevioside és a rebaudioside-A hatásait vizsgálták (a stevia növény két fő édes összetevője) 60 fiatal patkányon (Das, 1992.) A patkányokat négy csoportba osztották, mindegyik különböző diétás menüt kapott: az első csoport étrendjében 30%-ban szerepelt a szacharóz (finomított cukor), a kettes csoport fél százalékban kapott a steviosideból, a harmadik csoportba tartozó patkányok ételének fél százaléka rebaudioside-A-ból állt, a negyedik csoport rágcsálói, a „kontroll csoport” nem kapott cukrot és semmilyen fajta édesítőszert sem. A csoportok között egyébiránt nem volt különbség a víz mennyiségét és az étrendet illetően.

Öt hét után a patkányok egészségi állapotát értékelték. Jelentős különbség volt megfigyelhető az egyes csoport fogainak állapotában. A cukorral etetett állatoknak sokkal több szuvas és lyukas foguk volt, mint a többi csoportnak. A kettes, hármas és négyes csoportnak körülbelül ugyanolyan mennyiségben károsodtak a fogaik. A kutatás szerint: "Sem a steviodise és sem a rebaudioside-A nem kariogén (fogszuvasodást okozó)". Tehát a stevia növény kivonatait a szájban található baktériumok nem képesek megerjeszteni, vagyis így nem alakul ki fogszuvasodás. Ennek oka pedig a stevioside stabil szerkezetében keresendő, melyet nem képesek felbontani a streptococcus baktériumok sem.

Fogaink védelme érdekében tehát célszerű steviát fogyasztani.

Stevia termékek rendelése
Újdonság

Vitaking Stevia tabletta150 db

Vitaking Stevia tabletta 150 db

A stevia tabletta szteviol glikozid (a stevia édes ízét adó növényi vegyület) alapú asztali édesítőszer.

Ár: 1390 Ft
Megnézem

Stevia por 20g - Almitas

Stevia por 20g - Almitas

A Stevia porok a Stevia növény természetes kivonatai. A por kivonatok 250-300-szor édesebbek a cukornál. Felhasználhatóak kávé, tea, üdítők, lekvárok, sütemények, tészták, szószok és még számos egyéb étel elkészítéséhez.

Ár: 2650 Ft
Megnézem
Újdonság

Dr. Chen Stevia kivonat50 ml

Dr. Chen Stevia kivonat 50 ml

Folyékony édesítőszer természetes steviol-glikoziddal

Ár: 3150 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!