A stevia és a diabetes

A cukorbetegség az egyik leggyorsabban növekvő "kór" már Magyarországon is, főleg a felnőtt emberek körében. Az diabetessel küzdő emberek általában magas vérnyomással küzdenek, romlik a látásuk és mivel az érfalaik rugalmassága csökken, így szív- és érrendszeri megbetegedéseket is könnyen elkaphatnak.

A cukorbetegség robbanásszerű növekedésének több oka is lehet: az elhízás, az ülőmunka és a nagy mennyiségű cukorfogyasztás is hozzájárul, hogy e betegség egyre több embernél jelentkezik. (Egy átlagos amerikai körülbelül 55 kilogramm cukrot fogyaszt évente.) Úgy tűnik, hogy az emberek édesszájúnak születnek. Ezzel azonban igen könnyen válhatnak különböző betegségek áldozataivá.

diabetes-meres

Édesszájúnak lenni természetes dolog és semmit sem lehet ellene tenni. És ez csak akkor nem okoz kellemetlenséget, ha a megfelelő minőségű édes ízt visszük be a szervezetünkbe. Ehhez pedig a stevia egy nagyszerű alternatívát kínál.

A stevia levelét az Amambay-hegység (Paraguay) indián lakossága már évszázadok óta használják édesítésre, és természetesen a cukorbetegségről még sosem hallottak. 1931 óta már e levélből nyert kivonathoz is könnyen hozzájuthatunk, így semmi akadálya nincs annak, hogy használjuk a paraguay-i indiánok titkát.

A steviának rengeteg érdekes előnye van: kalóriamentes, de ugyanolyan hatással van a szervezetünkre, mint egy gyógykezelés. Serkenti az inzulin felszabadulását és normalizálja a glükózszintet.

Orvosi tanulmányokkal bizonyított, hogy a stevia csökkenti a magas vérnyomást, de a normál vérnyomásra nincs hatással. Az orvosi tanulmányok azt is kimutatták, hogy jótékonyan befolyásolja a kalcium felszívódását a szervezetben.

Ezenkívül a glikémiás indexe nulla, vagyis nem emeli meg a vércukorszintet, ezenkívül mivel lassan szívódik fel, ezért hosszan tartó teltségérzetet biztosít. Vagyis a cukorbetegségben szenvedő alanynak nemcsak, hogy nem fog megemelkedni az inzulinszintje, de kevesebb mennyiségű ételt is kíván, ami hosszútávon eredményei javulásához vezet.

Megállapíthatjuk és tanulmányokkal alátámaszthatjuk, hogy a stevia egy olyan természetes édesítőszer, mely segítségével megelőzhető a cukorbetegség, illetve kezelhetőek annak tünetei. A steviából készült termékek biztonságosak, hatásosak és az áruk is megfizethető. Érdekes lenne elvégezni egy olyan kísérletet, melyben a steviát a különböző orális, cukorbetegség kezelésére felírt gyógyszerekkel vetik össze. Valószínű megdöbbentő eredményre jutnánk.

Stevia termékek rendelése
Újdonság

Vitaking Stevia tabletta150 db

Vitaking Stevia tabletta 150 db

A stevia tabletta szteviol glikozid (a stevia édes ízét adó növényi vegyület) alapú asztali édesítőszer.

Ár: 1390 Ft
Megnézem

Stevia por 20g - Almitas

Stevia por 20g - Almitas

A Stevia porok a Stevia növény természetes kivonatai. A por kivonatok 250-300-szor édesebbek a cukornál. Felhasználhatóak kávé, tea, üdítők, lekvárok, sütemények, tészták, szószok és még számos egyéb étel elkészítéséhez.

Ár: 2650 Ft
Megnézem
Újdonság

Dr. Chen Stevia kivonat50 ml

Dr. Chen Stevia kivonat 50 ml

Folyékony édesítőszer természetes steviol-glikoziddal

Ár: 3150 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!